56.fejezet

Valami szörnyűt álmodtam! Az volt, hogy lekéstem a beavatást és mindenhol árnyékok követettek, meg mondogatták, hogy: "Elkéstél!" Brr... Már nagyon idegesítő volt, mikor felébredtem. Ketten vagyunk Rebivel, de a faházunk üres volt. Az órára néztem. Fél 8, lassan mehetek kajálni. Szépen felöltöztem és 10 perccel nyolc előtt elindultam az ebédlőbe.
Olyan fura minden... Hol vannak a többiek? Sehol senki... Óvatosan benyitottam az ebédlőbe, ahol mindenki csendben evett, ami azért volt fura, mert általánosban inkább beszélt mindenki, ahelyett, hogy evett volna.
-De jó mostmár mindenki itt van!-hozta rám a frászt az egyik "kicsit" túllelkes tanár.-Ülj le és reggeli után fontos dolgot fogok bejelenteni!-nevetgélt.
Furán néztem rá, de aztán leültem Eric és Rebecca közé. Mindenketten csenben ettek, még csak rám se néztek. Egyidő után már kezdett nagyon idegesítő lenni, szóval megtörtem a csendet.
-Szia Eric, hogy vagy? Mizu van a srácokkal?-kérdeztem halkan, de a barátom nem reagált.
-Hahó Eric?-bökdöstem, de semmi reakció.
-Hé Rebi, ideadnád a margarint?-nézett át rajtam.
-Tessék!-nyújtotta oda Rebeca a dobozt.
-Rebi...-fordultam a lány felé, aki szintén nem reagált.
Miért nem szól senki hozzám? Feladom! Akkor ha ők nem beszélnek, és se fogok!
Vége lett a reggelinek és a tanárnő felállt.
-Jó reggelt, minden kis gólyának és a többi tanulónak!-mosolygott. (Komolyan lelövöm azt az idóta vigyort az arcáról! :/)
-A mai napon kicsit megismertetjük veletek az iskola szokásait... Kettesével kell feladatokat megoldanotok, így jobban összeszoktok majd! Akinek pedig nem jut pár, az jöjjön ide kérem!
Ajaj! Nem tudom kivel legyek... Erickel vagy Rebivel?
-Rebi leszünk együtt?-kérdezte Eric a barátnőmet.
-Persze-felelt boldogan.
Teljesen ledöbbentem. A két barátom otthagyott egyedül... Körülnéztem és mivel nekem nem jutott pár, szomorúan odaballagtam a tanárnőhöz.
-Akkor mindenki menjen! Kint megkapjátok a feladatot!-mondta, majd odahajolt hozzám.-Szóval te most nem veszel részt a feladatban, hanem az a fiút, ott!-mutatott az egyik végzős felé.-Ő kérte, hogy akinek nem lesz párja, az menjen neki segíteni... Tamásnak hívják!-lökött el magától, majd kiment és egyedül maradtam azzal a Tamás gyerekkel. Odamentem hozzá.
-Szia! Anikó vagyok...-mosolyogtam.
-Tudom ki vagy!-felelt úgy, hogy még csak rám se nézett.-Lekésted a beavatást...
A tenyerembe temettem az arcom. Szóval még sem volt álom!
-Ezért most át kell esned egy második szertartáson, hogy visszanyerd barátaidat!-mondta, majd elindult kifelé.
-Mi az, hogy visszanyerem őket?-érdeklődtem.
A srác biccentett, hogy kövessem. Tudtam, hogy ebből jó nem sülhet ki, de mindenesetre követtem...