57.fejezet

Követtem Tomit. Kicsit féltem, hogy mi lesz, de mint kiderült, nem is kellett volna aggódnom!
A fiú a faházunkba ment. Lement a lépcsőn, aztán be a szobánkba. Megállt az ágyam mellett.
-Tudod...-szólt.-Én nem akarok rosszat neked, mert hiszen egy sztár vagy és én hatalmas rajongód vagyok!-mondta izgatottan.
Kicsit ledöbbentem. Még senki sem mondott nekem ilyet! Már lassan 1 éve lesz, hogy megnyertem az X-faktort (úristen, csak 1 éve???) és hogy sztár vagyok... Komolyan sírnom kell.
Mosolyogva néztem a fiúra, aki lerántotta a takarót az ágyamról.
-Pihenj inkább! Neked nem is lenne szabad ilyen helyen lenni! Neked egy minimum 9 csillagos szállodában a helyed!-tessékelt az ágyamba, aztán betakart és odahajolt.
-Aludj jól!-simogatott meg és kiment a szobából.
Ezt egyáltalán nem értem.... Mi van???? Most keltem, nincs 20 perce! Ez tuti nem normális!
Az oldalamra fordultam és gondolkodtam. Azért, mert lekéstem az első megbeszélést, az a bünetetésem, hogy senki nem szól hozzám és aludjak? Ez hülyeség! De csak egyszer van ilyen... Lehet, hogy holnap valami nagy próbát kell kiállnom, mondjuk kitakarítani a végzősök szobáit. Brr.. az nem lesz könnyű! Miközben ezen gondolkodtam, lehunytam a szemem és végül még is elaludtam......

---------------------------------------------------Eric------------------------------------------------------

-Én ezt nem bírom tovább!!!-téptem a hajam.
-Nyugi, ez csak a beavatás része...-próbált nyugtatni Rebi.
-Nem igaz! Nem ők mondják meg, hogy beszélhetek-e Anival vagy sem!-makacskodtam.
-Eric, figyelj! Ez a büntetése! Ezt megmondták már előre!
-De nem az én büntetésem!-álltam fel és elindultam Aniék faháza felé.
Tudom, hogy mi lesz a büntetése, de azt nem hagyom! Ez gonosz és bunkó dolog! Szegényt elaltatni és aztán...
Hirtelen valaki megfogta a kezemet és visszarántott. Tomi állt velem szemben.
-Mégis mit képzelsz?-nézett rám nagyon dühösen.
-Nem csinálhatjátok tovább!-mondtam őszintén.-Ez amit Anival művelsz gonoszság! Te vagy a legrosszindulatúbb ember világon, akit ismerek!-rángattam ki a kezem és a faház felé futottam.
Tomi füttyentett egyet, meg kellett állnom. Vagy 7 végzős állt körülöttem és mind dühös tekintettel nézett rám.
-Nem hiszem mész bárhová!-szólt a hátam mögül Tamás.-Ez az utolsó figyelmeztetésem! Ezután összekerülsz Anival és azt csináltok, amit akartok, de megkeserülitek abban az 5 évben ezt az egészet!
Lehajtottam a fejem. Ez nem ér! Én leszek a legidősebb az iskolában és nekem parancsolgat! De sokkal magasabb szinten áll, mint én... Mármint magyarból...
-Felfogtad?-vonta fel a szemöldökét. Bólintottam.
-Rendben! Azért vigyétek el jó messzire, hogy mégcsak ne is kerüljön a lány közelébe!
Hátulról ketten lefogtak és valaki befogta a számat. Hiába próbáltam kiabálni, nem tudtam. Elvonszoltak hátra az ebédlő mögé. Még utoljára visszanéztem Ani barátnőjére. Látszott, hogy aggódik, de nem tett semmit, mert még kicsi és nem érti, hogy ez az össze beavatás meg minden, egyáltalán nem komoly! Nem élet-halál kérdése! A srácok nekilöktek a falnak és úgy lefogtak, hogy nem bírtam mozogni. Aztán megjelent egy harmadik fiú, aki az én trükkömet bevetve, megkereste azt a pontot, amit ha megnyomnak, elájul az ember....